A bolond és a hold

Ma vérvörösen kelt fel a telihold,

A meguntan változó vén, buta hold...

Előtte pár órával szivárvány ragyogott

S az ember többé nem bámult, bókolt,

Az ember betelt ma a csodákkal,

Pedig vérvörösen kelt fel a hold.

Ki fog néked hold, szerenádot adni,

Hisz ma a bolondok ölnek, csalnak,

Éji zenét a Pénznek adnak...

A józanok, – a józanok meg bolondabbak

Mint a régi nagy bolondok.

Ki fog a holdnak ma szerenádot adni.

Csak én állok itt, az éji bolond,

Régi, régi álmoknak uj bolondja.

De ni, a régi Vigyorgó is ujjá válik;

Könnyezve, csukott görbült szájjal

Kapaszkodik az ég peremén a hold,

S hajlong előtte a kórus, – én, az éji bolond.

1926. július–október