Mészáros Ignácnak

Itt van farsang vége, s még fánkot sem ettem,

Mellyet néha-napján annyira szerettem!

Nem látok ifjakat repülő szánokkal,

Futni paripákot csergő szerszámokkal.

Mély hallgatás tölti egész környékemet,

Lucánus Máróval mulattya szivemet.

Egyik dühösségnek visz mészárszékéhez,

Szegény Priamusnak temetőhelyéhez,

Hová egy szökevény késérvén mátkáját,

Nemzete vérével festé nyoszoláját,

Másik szabadságnak halottas napjára

Hiv Thessáliának véres pusztájára.

Ott sirattya Rómát mennyei lantyával,

S engem is sirásra kisztet fájdalmával.

Kinos keserüség! ó ne terjedj reánk,

Ne tudja terhedet, s ne esmérjen hazánk!

Illyen gondolatok lepik el lelkemet,

Midőn az hó fedi bérces vidékemet,

Mellyet a szünetlen erdők sürüsége,

Hegyek magossága, völgyeknek mélysége

Iszonyuvá tészen nézők látásának,

Mennyit kell érezni itt egy poétának!

Elefánti magánosságomból, 10-dik Febr. 1782.