Barcsay kapitánynak [7]

Melly hosszu hallgatás mindkettőnk részéről!

Mintha felejtkeznénk Muzsák seregéről,

Kiket felemeltünk scythák mezejéről,

Hogy sugarollyanak ránk Pállás öléről.

Látom, hogy könyveznek, nem hallván lantunkat,

Mellyel tüzbe hoztuk hiv barátságunkat;

Hidd el, kedvellették hallani szavunkat,

S hogy köttyük versekbe bús magyarságunkat.

Ne legyünk kemények!... vigasztaljuk őket!

Ültessünk számokra borostyán erdőket;

Te vidd oltárokra az olaj vesszőket,

E rózsa- s jázminnal terhelt keszkenőket.

Ird meg, melly angyal vitt Tyberis partyára,

Hogy zárt tehessetek Jánus templomára,

És letelepedvén nyájosság karjára,

Szüljetek örömet hazátok számára!

Millyen paradicsom tünik szemetekben,

Midőn az pihegi tüzét öletekben,

Kinek szép árnyéka győzedelmetekben

Veletek lebegett, nyögött szivetekben!

Igaz az, egy ifju scythák istenének

Áldozván utolsó cseppét nagy vérének:

Szerelmet érdemel s kedvét nemzetének,

Hozván vérben ferdett élét fegyverének.

Ó boldog békesség! melly gyönyörüséget

Osztasz bajnokinkra s melly érzékenységet,

Hogy a sok szenvedést s drága dicsőséget

Jutalmazd, édessé tévén a hivséget!

Ti pedig, nagy lelkek, kik Mars mezejében

Csendessen nyugosztok Slezia széllyében,

Áldgyuk sirotokat, s onokák szivében

Irjuk neveteket érdemlett fénnyében.

Élni fog Rakovszki! ki Glatz határában

Mint oroszlány ugy dőlt burkus pallosában,

S midőn már feredett vére patakjában,

Még akkor is vágd! vágd! hallatott szavában.

Igy holt meg amaz is Pompéjus hadában,

Kinek nem volt épség vagy egyik tagjában,

Hogy még terhével is ártson halálában,

Sülledő ellenség ugrott hajójában.

Csudáljuk barátom e nagy embereket,

Kik olly vitézséggel végezték élteket,

Hogy immár elizi kies térségeket

Sétálják, s borostyán fedezi fejeket!

Buda, 21-dik November 1779.