(Kreskay Imrének)

Talán szüntelenül ott függnek szemeid,

Hol jó barátunkra köszönnek kezeid.

Mert nem is tekintesz Mátyás udvarára,

Hol Palid nyögve dől Muzsái karjára.

De én gyakran látlak szökő álmaimban,

S gyakran is nevezlek sohajtásaimban,

Midőn Parnassusnak felülsz tetejére,

Terjesztvén hangodat Árpád nemzetére.

Szerencsés alkotmány véres mezeinken,

Hogy olly mosolyogva lebegsz sziveinken.

Felvágjuk nevedet egy nyárfa héjára,

Nőljön véle együtt hazánk csudájára.

(Budáról, 1779.)