Ájtatos ének

1

Egyenlő szivességgel

Áldgyuk Istent szolgájában,

Kit tetéz dicsőséggel

Az időnek utoljában;

Boldog Lőrinc, te vagy ez,

Kit szivünk titkon nevez.

2

Melly buzgóság foglal el

Ifjuságod zsengéjében!

Nem jössz, de repüléssel

Mész Szent Ferenc szerzetében,

Ó szerencsés serénység!

Melly fut, merre hiv az ég.

3

Szentség példája lettél

Szerzetednek örömére,

Azért szélyt küldettettél

Igaz hit hirdetésére,

Itt mondhatták felőled,

Hogy Isten szólt belőled.

4

Olly buzgóság lelkesitt

Apostoli tisztségedben,

Minthogy az ég tüzesitt,

Kiért égsz egész szivedben,

Hogy mihelyt szavad hangoz,

Száz annyi gyümölcsöt hoz.

5

Részt vettél édes hazánk,

Te is Lőrinc, oltalmából,

Hogy Mustafa rohant ránk

Vért szomjuhozó honából,

Hadaink már rettegtek

S Lőrinctől szivet vettek.

6

Bizonyságok mezei

Székesfehérvár várának,

Hol pogányok ezrei

Számlálhatatlan állának,

Ha itt ég nem védelmez,

Népünk egy talpig elvesz.

7

Ugyde Lőrinc itt valál,

S elől mész kereszt jelével

Fut előled a halál

Minden pogány erejével,

Személyednek látása

Török tábor romlása.

8

Mennyi csuda segéltség

Jő még Lőrinc kérésére!

Pillantásban egészség

Egy asszony rugó erére,

Mellyet szerencsétlenül

Borbély vágott keresztül.

9

Más, ki rákot érezte

Tüzesedni ki mellyéből,

Csak Lőrincet nevezte

S mingyárt kigyógyul sebéből

Nem emberi erő ez,

Mit Lőrinc érdeme tesz.

10

Illyen dicsőségednek,

Lőrinc, zengjük méltóságát,

Terjeszd segéltségednek

Reánk is hathatóságát,

Testi, lelki sebeinket

Látván, gyógyitts bennünket.

11

S mint Fehérvár tájékán

Meggyőzted ellenségünket,

Ugy lelkünk nagy csatáján

Segéltsd erőtlenségünket,

Hogy a véglehellések

Legyenek szerencsések.

12

Áldassál egy Istenség,

Ki három vagy személyedben,

Tied minden dicsőség

E roppant teremtésedben.

Tisztelvén szenteidet,

Nyerjük el kegyelmidet.

1784