ÉS MEGTALÁLTAM ŐT...

És megtaláltam őt,

A tiszta, fenkölt szeretőt,

Kinek lehelletére

Lángokra gyúlt az ifju vére,

És óriási szenvedélye

Nem ismer most határt.

Volt démonok királya,

De most röpíti büszke gálya

A gyönyör-óceánon át.

És megtaláltam őt,

Bűbáj-erővel illetőt,

Ki, hogyha szólt, szavára

Fölépült, mint mesék csodája,

A gondolatok égi vára,

A fényes Ideál.

Szilaj vágyak betegje,

Az üdvök titkos rengetegje

Előtted ím nyitva áll!

És megtaláltam őt,

A dús, királyi, büszke nőt,

Kinek tekintetére

Kinyílt az ifju szíve mélye,

Rózsákra hullt rajongva vére,

Föltámadt egy világ.

Az éj sötét lovagja

Ragyogva vágtat és kacagja

A szenvedést, a gúny nyilát.

És megtaláltam őt,

Az üdvözítve szenvedőt,

Ki dús szivét megosztja,

S követ a gyászos viharokba,

Hol megtaposva és kifosztva

Mélységbe hullt a fény.

Az ifju vad haragja,

Bár túlerő tovább ragadja,

Megenyhül tiszta kebelén.

Légy áldva, szerető,

Szenvedve boldog, drága nő!

A költő koszorúja,

Remegve tűzi fődre ujja,

Csak téged illet, rád borulva

Megszégyenül dalom.

A szellemek királya

Öledben reszket és kiáltja:

Te vagy az üdv, a hatalom!

[Szenic, 1890. szeptember 18.]