HA ELTASZÍTASZ...

Ha eltaszítasz: összetört szivemmel

Bejárom sírva a világot;

Szilaj fájdalmaimtól ostorozva

Örvények éjjelébe hágok.

Ahova lépek, ott a fű kiszárad,

Virág lehervad egy lehemre,

A lomb haraszt lesz, élet ere posvány,

Aszú a rétek üde selyme.

Ha eltaszítasz: halhatatlan bánat

Fog űzni a sötét vizekre.

Megyek. Utamnak célja végtelenség, -

Élet s halál között lebegve.

Szirtek között, rémséges éjszakákon

Rohan velem a szörnyü gálya;

Nyomomba démonok kacagva törnek,

Magam a démonok királya.

Ha eltaszítasz: egy világot ölsz meg,

Örökre, visszahozhatatlan.

Nem test, a lélek az, amit temetnek,

Az éden is így lett lakatlan

Gyilkot merítesz egy világ szivébe,

Hiába sírsz, hajad hiába téped!

Elvérzik a természet mély sebébe,

Reszkess! Iszonyu lesz a bűnhödésed!

Ha eltaszítasz: összetört szivemmel,

Halott szivemmel mégis fölkereslek;

Kioltád életem, de temetetlen

A szörnyü érzés: halva is szeretlek!

Elérlek! Árnykezemmel égbe érek;

Utánad nyúlok daccal és merészen,

És lángoló, véres szívemre vonlak,

Enyém leszel mégis, enyém egészen!

[1881]