ELÖNTÖM LELKEMET...

Elöntöm lelkemet a végtelenben

Munkálni láthatatlan, mint a Szellem,

Mely a vizek fölött lebeg.

Hogy lakhassam minden parányban,

S élhessek örök tisztaságban,

Magamtól mindent elvetek.

Átadom szívemet az összeségnek,

Minden hiú, önző vágyat kitépek,

Hogy mindent én hevítsek, én.

Hogy minden szívben én lobogjak,

Központi napja csillagoknak,

Hogy minden én lehessek, én.

Szétszórom magamat a végtelenben.

Maradjak ismeretlen, mint a Szellem,

Mely a szivek mélyén lobog!

Névtelenűl, örök homályban,

Mindeneket áthatni vágyom,

S magamtól mindent eldobok.

Átöntöm lényemet a csillagégbe.

Merüljön alakom a semmiségbe,

Csupán másokban éljek én!

Csak minden szívben én dobogjak,

Csak minden szemben én ragyogjak,

És mindent üdvözítsek én!

[1892. április 19.]