NEM PUSZTA...

Nem puszta múló hangulat,

Mivel az én lelkem mulat.

Nem vértünet, szálló veszély,

De mélyehatlan szenvedély.

Mert örömem az ősi kedv;

Örökké forr, kering e nedv.

Vágyam az az ősrégi szomj

És búm a megkövült iszony.

Haragom a villámos ég:

Bár minden összeomlanék!

Panaszom az örök sirám:

Mért élek, mért fogantatám!

Bánatom a föld bánata,

Hogy rajta élet támada.

És én vagyok a Szfinx maga,

Száz öltő meg nem oldhata.

Ha álmodom: isten vagyok;

Az örök nap bennem ragyog...

De amidőn gondolkozom:

Csak rom vagyok, bús, puszta rom.

[1891. december 29.]