MÚZSÁMHOZ

A köteléket összetéptem,

Amely az élethez füzött;

Tied leszek, tied egészen,

Legyek koldus és számüzött!

Felőlem nyílhatnak a rózsák,

Loboghatnak a csillagok,

Fényük hiába pazarolják,

Én már csak a tied vagyok!

Élveteg ajku szép leányok,

El nem csábíttok engemet,

S ti lobogó, szilaj talányok,

Ábrándos, mélytüzű szemek!

Hozzád, fönséges Istenasszony,

Sokáig voltam hűtelen,

Bocsáss meg, Múzsa, ne fakasszon

Haragra elmúlt életem!

A szép tavaszt a nyár tüzével,

Lángerejével pótolom,

Mint egy elátkozott királyfit,

Dicsőbb életre csókolom.

Életre csókolom a múltat,

Dalomra pezsdül és ragyog,

Fölemelem a porba hulltat,

A fájdalomban gazdagot.

És mit igértél, a jövendőt

Átérezem és megálmodom;

Az örök dicsőség derengő

Fényében fürdik homlokom.

Tied leszek, tied vagyok már,

Hatalmam, üdvöm, mindenem!

Dicsőbb a büszke csillagoknál,

És édesb, mint a szerelem!

Felőlem nyílhatnak a rózsák,

Loboghatnak a csillagok:

Fényük hiába pazarolják,

Örökre a tied vagyok!

[Szenic, 1891. április 13.]