ÁLOM ÉS VALÓSÁG

Álmodtam nagy, dicső napokrul,

Hogy milliók szemén kicsordul

Az öröm harmata.

A lég egy diadalkiáltás,

A Föld elvégre mégis áldás,

Boldogság gyarmata.

Valóság lett a gondolatból,

Édent varázsolt új aranykor

Anyánk, a Föld ölén.

Osztó igazság, tiszta méltány

Uralkodik e szép planétán

És légi dicskörén.

Hogy rész a résznek nem irígye,

Egy céltul együtt lelkesítve

Osztályuk az egész.

Szeretik egymást s égi társul

Kiki magas célokra társul,

Kar karba, kézbe kéz.

Terítve áll a közös asztal,

Nincs sózva átok- és panasszal

Az életgarmada.

Ledöntve minden régi oltár,

Szabadsághimnusz lett a zsoltár,

A szabadok dala.

Gyönyörben égő, gyors kezekkel,

Vetélkedőn az Istenekkel

A testvér-nemzetek, -

Szabad világ szabad szülötti,

Nem kellett őket ösztönözni -

Munkába kezdtenek.

S az új idők merész csodája,

Az eszmék büszke palotája

Gyorsan emelkedék;

S az ember önlelkén emelve,

Fölebb, a nyíladó egekbe,

Mindig magasbra lép.

Új Babilon! Mi sem zavarja.

A népek régi durva harca

Letűnt örökre már.

Ünnep az ember munkanapja,

Dologban izzad még a karja

De homlokán sugár

Álmodtam fényes, büszke álmot,

Kimozditám az ó-világot

Iromba sarkiból.

S eltűnt a gond, a kín, a bánat,

Érezte ember és az állat,

Hogy megváltója szól.

S a kéjben lihegő göröngyre

Leszállt és rajt maradt örökre

A Gyönyör-óriás.

Láncokba senyvedett a sátán,

S a kéklő vizek büszke hátán

Jártam mint Messiás.

Johádzó tengerek enyelgve

Leheltek csókot a kezemre

S nyaldosták lábomat.

Futott a vak Halál előlem,

Sápadva, szétfolyó erőben

Fuvallva lángokat.

Álmodtam, nagy dicső napokrul,

De ím szemembül most kicsordul

A bánat harmata!

A levegő egy jajkiáltás,

A Föld még most is ádáz

Helóták gyarmata.

Az élet most is gályarabság

S az istenarcu szép Igazság

Számkivetett király...

Alattunk egyre zúg a tenger:

Ne higgy! Nincs üdv számodra, ember!...

Fölöttünk a sirály...

[Szenic, 1891. január 22.]