KÖLTŐ VAGYOK

Költő vagyok s magyar:

Kimondom, fönnen érzem én

Hisz nemzetemre vall

Dalom, hatalmas zengzetén.

Kitárom én szivemnek

Dúsgazdag életét,

És dús szivembül árad

A szép magyar beszéd.

Költő vagyok: ki több?

Van-e, ki jobban, szebben él?

Ó, van-e széditőbb

Gyönyör az ihlet kéjinél?

Örvényeidbe látok

Átszellemülve, lét!

És mélyeid kizengi

Büvös magyar beszéd.

Költő vagyok. Ki mer

Repülni versenyt én velem?

Cserélni senkivel

El nem cserélem életem.

Dalomban töri gátját

Hatalmas árja szét,

S büszkén kel ajkaimról

Lelkes magyar beszéd.

Költő vagyok. Ki lát

Mélyebbre, mint a dal fia?

Megnyílik a világ,

S titokzatos harmónia

Zeng akkor ajkaimról

És árad messze szét.

Méltó vagy Istenekhez,

Dicső magyar beszéd!

Költő vagyok. Szivem

A szabadságért lelkesül,

Mert írva mélyiben:

Éljen az ember emberül!

Ujjongok álmaimban

Bilincset törve szét;

Kitör belőlem akkor

Szilaj magyar beszéd.

Költő vagyok s magyar:

Virága büszke törzsnek én;

Napfényes álmival

Csügg lelkem áldott életén.

Dalomnak minden ember

Megérzi még hevét,

S fönséged elragadja,

Csodás magyar beszéd!

[Szenic, 1890. szeptember 24.]