IFJABBODÁS

Nem vagyok vén s nem leszek soha!

Hisz dalom láng és minden sora

Ifjuságot lehel és virágot

Szór utamra, míg fogok lehelni!

Nyár lesz ott szünetlen. Szinte látok

Minden érzést gyújtva tettre kelni.

Sőt ugy érzem, mind merészebb,

És az érzés tettre készebb,

Ha kezem a lant húrjába kap,

Mindig ifjabb, mindig szabadabb!

Szerelemnek csókja arcomon,

Sugarakban fürdik homlokon,

Fényben úszni látom a világot,

Ami meghalt, új életre kelni,

Zengni hallok porszemet, virágot,

Úr a hihetetlen, él a semmi!

Diccsel övedz az örök nap,

Szív a szíven ád hatalmat,

Élni mindig szebb és édesebb,

Mindig ifjabb, mindig lelkesebb!

Mindig ifjabb és dúsabb vagyok,

Boldog, mert dalolva szállhatok.

És ha sújtasz, zord, kemény csapásid

Megtörnek e férfiszíven, végzet!

Elodázhatd szomju lelkem vágyit,

Szomjusága nem ér soha véget!

Nem temeted ezt az érzést sírba!

Haragomnak sem a föld a sírja,

Villámot szór s az egekbe csap,

Mindig ifjabb, mindig szilajabb!

[Szenic, 1890. október 20.]