KANDALLÓMNÁL.

Őszi eső kopogása

Zörget kinn a födelen,

Benn kandalló pattogása

Enyhít s elmulat velem.

Itt ülök a fél-sötétben

És elnézem a tüzet,

Vörösen, majd fehér-kéken

Amint lángot ereget.

Szikraként, amely kiszökken

S ép oly gyorsan elenyész,

Emlékemben is sok minden

Fel-felvillan s ködbe vész.

A tüzet mind nézem s nézném,

De immár hamvába hal

És megzendűl lelkem mélyén

Mélán egy bús régi dal.

Arról zeng, hogy mi az élet:

«Árnyék, amely játszik véled,

Egy kis szerelem, egy kis bor,

Sok nagyravágyás, végre por.»

1895