ŐSZI ESTE.

Dér a mezőt immár megeste,

Hull a levél, hervad a virág,

Rövid a nap, hosszu az este,

A szobába’ van most jó világ.

Ide mellém, kedves gyermekek!

Jól esik most itt a tűz körűl.

Mily vidám, mily hangos kedvetek!

A tavasz benn ujra felderűl.

De csak nektek és nem énnekem.

Im atyátok ismét elborúl;

A jövendő gondja lelkemen,

És szemembe titkos könny tolúl.

Hajh ki tudja, rátok hogy mi vár?

Kétszer árva, kinek anyja nincs;

Távol zúg az élet harca már,

S oly veszendő minden földi kincs.

Oh anyátok hogyha élne még!...

De csak vígan, árva gyermekek!

Nem tudjátok: mi a veszteség,

Bár feledném én is köztetek!

1879