MARIHOZ ELUTAZÁSAKOR.

Olyan puszta lett ez a ház,

Amióta elhagyál!

Látszik még rajt’ kezed nyoma,

Néha szemem rá talál.

Innen-onnan ez az egy is

El kezd tűnni, ide hagy,

S minden bútor, minden szeglet

Így szól hozzám: árva vagy.

Árva vagyok, még sem vagyok,

Tudom, sokszor gondolsz rám,

Sokszor mondod: én Istenem,

Csak egy percig láthatnám!

S ha esténként gyermekünket

Karjaidon ringatod,

Megtelik a szemed könnyel,

Bár elnyomni akarod.

Oh ne nyomd el, csak törüld le

És alugyál, édesem!

Álmaidban, higy szavamnak

Újra együtt léssz velem.

Elmondjuk, mi tegnap történt,

Megosztjuk búnk’, örömünk’

S mint hajnalban a virágok,

Mosolyogva ébredünk.

1862