SZERETNÉLEK MÉG EGYSZER LÁTNI...

Szeretnélek még egyszer látni

A kertben, ott a fák alatt,

Hallgatni édes csevegésed,

Mint gyermek, úgy örülni véled,

Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni

Homályos őszi délután,

Kandallódnál a karosszéken,

Ha mintegy elringatva, ébren

Alszol s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,

Midőn úgy várod jöttömet,

Megismersz immár a távolból,

S bár ajkad olyan hidegen szól,

Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,

Szép csöndes nyári estvelen,

Holdfénynél az akászok árnyán,

Midőn fejed’ keblemre hajtván,

Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni

A vén udvarház csarnokán,

S ha elhangzott az Isten-hozzád,

Még visszanézni utólszor rád

S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,

Meggyógyítna egy pillanat.

Mit szenvedtem, feledni tudnám,

S még egyszer örömest feldulnám

Éretted ifjúságomat!

1854