SÉTÁL A LYÁNY...

Sétál a lyány, kinn a kertben sétál,

Mint a madár, idébb vagy odább száll;

Fűvel fával elbeszél, elsuttog, -

Aki szeret, Istenem, beh boldog!

Alig tudja, hogy lehajol, szakaszt

Két virágot, kettőben egy tavaszt:

Ez nefelejts, az meg amott rózsa,

Mintha csak a gondolatja vóna.

Rajtok a nap végsugára reszket...

Oh hogy’ várja, várja már az estet,

A szép esti csillagot az égre;

Szeretőjét dobogó keblére.

1853