A HŐSÖK SÍRJA.

Egy sírban, az erdő-szélen,

Háromszáz hős alszik mélyen,

Mély sebekkel eltemetve,

Emlék nélkül, elfeledve.

De lehajlik a zöld erdő,

Rájok élő koszorút sző,

És mint álmaik haragja,

Harsog, zúg a bérc patakja,

Éjfél tájban, sírjok ormán,

Felgyúl néha egy-egy villám,

És felindul a természet,

A menny mintegy leborúl,

S mintha volna végitélet,

Mindent egy hang kiált túl.

Mintha trombiták harsognák

Nem veszett el a szabadság,

Az igazság ünnepel!

Lelkünk szélyeljár a légben,

Örök bíró él az égben,

Nem estünk hiába el!

1857