FÁRADT VAGYOK...

Fáradt vagyok, mint az üldözött vad,

Lelkem szomju, mint a mező nyáron!

Bájaidnak verőfénye éget,

Szerelemtől vérzik ifjuságom!

Hagyj pihenni fürteid árnyában,

Sebeimből karjaid gyógyítnak,

Enyhíts csókod drága balzsamával,

S édes álmát hozd meg hajnalomnak.

Nem érzed-e a tavasz bűbáját?

Reszket a lég, szédül a pillangó,

Egyik virág a másikhoz hajlik,

S mint a hő csók, csattog a madárszó.

Ne tagadd el, amit szíved érez,

Hogy lehetnél csak te érzéketlen?

Feledd el az emberek világát,

Isten szól az örök természetben.

1851