JÁROM ÉN IS A VILÁGOT...

Járom én is a világot,

S tanulom, hogy mi az élet,

És minden nap összetépek

Egy-egy vágyat, reménységet.

Mennyi mindent eltemettem,

Milyen számos már a sír!

Gyöngeségem néha értök

Egy-egy dalt és könnyet sír.

Elhangzik a végső dal is,

És a könny lassan fölszárad,

Nem fog engem majd gyötörni

Magasabb vágy, mélyebb bánat.

Leszek józan, leszek boldog,

Tudom e szó mit jelent:

Megtagadni mi a szívben

Örök, igaz, drága, szent.

Ez tehát az élet titka,

A boldogság tudománya?

Az én szívem együgyü még,

Az én szívem nagyon gyáva.

Fél, remeg és föl-följajdul,

Meg-megkérdi eszemet:

Hogy’ szeresse, akit gyűlöl,

Hogy’ gyűlölje, kit szeret?

Visszakér hitet, küzdelmet,

Álmait és ifju kedvét,

S a szerelmet, bárha érte

Ezer kín is szaggatná szét,

S amelyért oly híven küzdött,

S őrizé szentség gyanánt,

Büszkeségét, szabadságát

Kéjben, kínban egyaránt.

Gyáva szív, oh együgyü szív

Maradj mindig, aki voltál

Bár egész világ gúnyoljon,

Bárha egyedűl maradnál...

Ki szivét meg nem tagadja,

Szenved és veszít sokat:

Legfőbb kincsét el nem veszti,

Tiszta, hű, igaz marad.

1853