ESKÜVŐ ELŐTT.

Kertjében nászkoszorúnak

Virágot szed a leány,

Mellette egy ifjú áll meg,

Szomorú és halovány.

Indul a lyány s nem mozdúlhat

És az ifju nézi hosszan;

Mennyi kéj és mennyi bánat

Férhet meg egy pillanatban!

«Szedj virágot és fáradj el

És pihenj meg keblemen,

És ne szólj, ne, hadd beszéljen

Szó nélkül a szerelem.

Emlékszel-e? Én e percnek

Édes kéjét ujra élem,

Mint dajka siró gyermekkel,

Boldog emlék játszik vélem.

Volt és elmult, bár feledni

Tudnám, mint te esküdet,

Oh de feldúlt ifjuságom’

Hogy feledjem? Nem lehet.

E koszorú ott kezedben

Reményeim sírján nőtt fel,

Mely fölött szerelmem virraszt,

A csalódás keresztjével.»

A lyány hallgat, nem tekint föl,

Mint liliom halványul,

A nászkoszorú virága

Megreszket és alá hull.

És az ifju nézi hosszan,

Mintha szíve fájdalmára

Még egy szót, még egy pillantást

Bírni vágynék utóljára.

«Ne kívánd, hogy megáldjalak,

Nem hallgatja meg az ég;

Átkozni nem átkozhatlak,

Fáj a gondolat is még.

Lelkem átok és áldás közt, -

Mint viharban a tört sajka,

Csak a hullám és szélvész zúg,

Néma a haldokló ajka,

Majd ha fájni fog az élet,

Kincs és fény nem boldogít,

És szíved, kit meg nem csalhatsz,

Visszakéri jogait:

Eljövök, hogy megbocsássak,

Vajha ez meggyógyithatna!

De aki eladta szívét,

Nem virad több boldog napra.»

1851