EMLÉK.

Vissza-visszagondolok rád

Sokszor, bűnös angyalom!

S lelkemen, mint tó hulláma,

Ha vihar jő éjtszakára,

Megmozdúl a fájdalom.

Gyermekhittel, ifju szívvel

Szerettelek tégedet;

Annyi vággyal, félelemmel,

Annyi búval, szerelemmel

A szív csak egyszer szeret.

Fényes vigalmak zajába

Temetéd el álmaim’,

S büszke öröm érzésében

Tapodtál nyíló reményem

Széttépett virágain.

Egyedül, egyedűl vagyok,

Kivel legyek boldog már?

Szívem vén új csalódásra,

S eltemetett ifjusága

Szebb jövendőt sírba zár.

Vajha még könnyezni tudnék,

Megsiratva tégedet,

S csak egy percig emlékednél

Érezhetném, hogy szerettél,

S megáldhatnám nevedet!

1850