HAZÁM.

Sokszor valál már életedben

Veszendő, oh szegény hazám!

Tatár, török és német gyilkolt

S haldoklál fényes rabigán:

Mi lesz majd sorsod a jövőben?

Ki tudja azt; sötét titok;

De most, de most, ha rád tekintek,

Csak sírok és csak sirhatok.

Nem gyáva bú e könnyek anyja,

Haragom sirja azokat;

Beszélünk hangos, büszke szóval,

S hazánk még csak névben szabad.

Nem csüggedés e könnyek anyja,

Rajtok tettek villáma ég;

Versengünk puszta semmiségen,

S fölöttünk mind borúsb az ég.

Hah mennyi gúny! győzelmi hymnus

Harsog körűlbe mindenütt,

S a vértől megszentelt mezőkre

Szabadság fényes napja süt.

Nekünk e hang tán síri dal lesz,

S a szent sugár tán búcsufény,

Véres felhőben elhunyó nap,

Halottak gyászos mezején.

Inkább halál, mint gyáva élet,

Igen, vesszünk, ha veszni kell,

De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz

És vérezzünk dicsően el.

Lesz legalább a történetben

Rólunk egy nagy emlékezet

Egy büszke nép élt meggyalázva,

De dicsőn halt, mint született.

1848