MIDŐN ELINDULT.

Oly rövid volt ez az óra,

Oly hosszu e pillanat!

Fehér kendőd sem látom már,

Hogy hallhatnám szavadat?

Visz a szél s hullám hajója,

S itt hagy engem oly magán...

Csak most érzem, hogy szeretlek,

Hogy szeretlek igazán.

Illatot hoz fürteidről

A szelek fuvalma még,

A hullámok tűkörében

Napszemed visszfénye ég.

Oh ha zúgó szél lehetnék,

Átölelne két karom,

Elvinnélek messze, messze,

Híven, büszkén, szabadon.

Hosszan nézek el utánad,

S mint örvény a viz alatt,

Meg-megkapja és sodorja

Lelkemet egy gondolat

Tán utólszor láttalak most,

Vagy ha látlak ezután...

Csak most érzem, hogy szeretlek,

Hogy szeretlek igazán.

Tűnő hajód vitorláján

A hajnal sugára ég,

Síkján a futó folyamnak

Ott egy fekete pont még.

Oh ha napsugár lehetnék,

Kísérhetne mosolyom...

Elkísérne messze, messze,

Híven, büszkén, szabadon.

1850