A TÁVOZÓ.

Vándor felhők jőnek-mennek,

Ismerősi a bérceknek;

Megyek a menőkkel,

Kik jőnek, irigylem,

Bércek, édes ismerősim,

Nem lehet pihennem!

Virág nyílik a völgyben már,

Rajta méh és pillangó jár:

Remények virági,

Édes ajku méhem,

Kedvem játszi pillangói,

Eljöttök-e vélem?

Erdő felett vadgalamb száll,

Megállok egy vén tölgyfánál,

Lenyuló ágai

Vissza-visszavonnak,

Messze kísér búcsuhangja

Búgó vadgalambnak.

Az országút hegyen visz fel,

Lassan lépek, fáradnom kell;

Megfordulok gyakran,

Jól esik megállnom:

Hajh de már a toronynak is

Csak tetejét látom.

Zöld vetések, szőllős kertek

Alább-alább ereszkednek.

Tűnni kezd a vidék,

Oda van már minden...

Csak a vándorbot maradt meg,

Csak egy könny szememben!

1848