HAZÁM HÖLGYEIHEZ.

Kondúl a vész harangja,

A harczi kürt riad;

Férjed csatára száguld,

Kardot fen a fiad!

Csókold arczukra búcsud

Magyar hölgy, honleány!

Kárpáttól Adriáig

Veszély van a hazán.

Kettő forog koczkán, a

Szabadság és haza -

Ki fogja ótalmazni,

Ha nem saját fia?

Te kösd fel oldalára

A kardot, honleány!

Kárpáttól Ádriáig

Veszély van a hazán!

Te add vitéz kezébe

A lengő lobogót,

Saját gyengéd kezeddel

Varrván belé a szót,

Mely hősi tettre gyújtsa

Mindenkor a csatán;

Kárpáttól Ádriáig

Veszély van a hazán!

Mi az? saját ruhádból

Szab lobogót kezed?

Édes szemed könnyével

Meg és fölszenteled?

Ki az, ki nem rohan, zúg

Ily szent zászló után?

Elő, elő! kiáltod,

Veszély van a hazán!

De te tovább s tovább mégysz,

Letéped gyöngyödet,

A lánczot szép nyakadról,

Kezedről gyűrüdet! -

S kardot cserélsz be érte

Segitni a hazán!

Kárpáttól Ádriáig

Veszély van a hazán!

Légy üdvöz az új pályán,

Hagyd fennen zengenünk:

Rómának, Karthagónak

Hölgyei vannak velünk.

Köss koszorút előre

Babérból honleány!

Mert nagy, dicső lesz e hon

Ily áldozat után.

Leróva lesz a nagy bün,

A súlyos, régi vád:

Hogy hölgye nem szerette

A szép magyar hazát!

Odadta íme kincsét

A magyar honleány -

Férjét, fiát, szerelmét,

Midőn vész volt honán.

Fel, fel magyar csatára!

Lobog az áldozat!

A véres fellegekből

Dicsőbb, szebb nap fakad.

S a dicsnek szent sugárát,

Mely leng majd a hazán,

Testvérileg megosztja

A honfi s honleány.