A KIRÁLYLEÁNY É S APRÓDJA.

Volt egy öreg királynak

Szép lánya hajdanán;

Ketten szerették egymást,

Egy ifju s a leány.

Az ősz király kegyelte

Szerette gyermekét,

De gyűlölé az ifjút,

S átszúrta hő szivét.

«Atyám, atyám, hová lett

Apródom, a lovag?

Nem jő szolgálatomra,

Érette szívem agg!»

,A Vértes erdejében

Egy rózsaszál terem,

Elküldtem az erdőre,

Hadd hozza el nekem.

A Vértes erdejébe

Elment a szép leány;

Ott lelte az apródot

A zöld fű bársonyán.

Szép arcza mint a liljom

Oly halvány, oly fehér;

Szivén piroslik a rózsa,

Az ontott ifju vér.

A lányka mellé térdel,

Megmossa könyivel,

Megtörli szép hajának

Aranyló fürtivel.

Ketté hasítja keblén

Hónál havabb mezét,

S gyengéden bepólyázza

Az ifjunak sebét.

Éles, aczél kardjával

Sírt ás szegény neki,

S két hattyu, szép karával

Beléje fekteti.

Sírjára egy virágot,

Egy árva rózsát tűz:

Ő maga volt e rózsa,

A bús királyi szűz.