AZ UDVARI BOLOND.

Ment egykor a fényes király

Sétálni a mezőre;

Leánya volt s a víg bolond

Mezőre kisérője.

Ekéje mellett a paraszt

Daróczba van ruházva;

Végig hasítja föld rögét,

Verítékében ázva.

S szól kérdezőleg a leány,

Részvéttel szép szemében:

,Mi ember az, király apám,

Az ott a nap hevében?’

«Földet ruház az, jó leány,

Kenyéradó vetéssel.»

,S a föld viszont nem ad neki?’,

«Beéri ő kevéssel.»

,Folt folton ül ruházatán,

Arczán sanyar van és bú!’

«Örömmel dolgozik, ne bánd!»

,Mért hát mögötte hajdu?’

“Miért, miért, no hát azért,

- Szól a király bolondja -

Hogy a mit az vet ott, ez itt

Komám csürébe hordja.”