PARLAGI RÓZSÁK.

I.

Tél és tavasz lejárnak...

Tél és tavasz lejárnak,

Nem szenvedéseim;

Fű és virág kihajtnak,

Nem én örömeim,

Örömvirágaim már

Csirában asznak el,

Kínom, kinszenvedésem

Mindennap újra kel.

Te vagy napom borúja,

Te tavaszom tele;

S mégsem lehetne élnem

Lelkednek nélküle!

II.

Oh mért határt e lángnak...

Oh mért határt e lángnak

Nem szabhatok;

Látnád, kinos gyötrelmim

Mi nő nagyok.

Oh mért nem mérhető meg

E szívüreg,

Látnád, mi tenger érzet

Fér benne meg!

Oh mért nem adhatok szót

S nyelvet neki;

Hogy a kimondhatatlant

Zenghesse ki.

Ah, kínom véghetetlen

Mint a nagy ég,

Nagysága mérhetetlen

Tenger-fenék.

Ah kínom, mint a titkos

Jehova-szó,

Gyarló ember-ajakkal

Nem mondható!