A SÍR.

Sötét éjben sötéten

Egy halvány ifju ült,

Fölötte vész az égen,

Alatta sír terült.

,Ki vagy te, sírok őre?

Alattad mely sir ez?’

«Tekints e puszta kőre,

Megmondja, mit fedez:

Mi kincsem volt s világom

E nagy világ ölén,

Legkedvesebb barátom

Itt nyugszik, - a remény!

S halmára lehevertem,

S halmán itt hervadok,

A temető lett kertem,

S kertésze én vagyok.»

És mint a kőre nézek,

S az írást olvasom,

Nagy borzadalmat érzek,

Remeg minden tagom:

A sír sötét ürében

Magamra ismerek;

S a sírásó szemében

Saját könyűm remeg.