ÚJ-ÉVI AJÁNDÉK.

Tündér leszáll a földre minden évvel,

A népnek üdvöt osztogatni kész, -

Bőség-szarút emel mindkét kezével,

Szeméből létöröm malasztja néz,

S a nép esengő szóval jár elébe:

«Kit vesz közűlök áradó kegyébe?»

S bőségszarúját a tündér kiönti,

Özönnel árad mindenütt malaszt:

Ezt kincs, amazt új hívatal köszönti;

Más kéjvirágot, más babért szakaszt,

S a mint vannak, s kegyében részesűlnek:

Oltárkövére hálaadva gyűlnek.

Ott a malasztot esdezők körében

Sováron a költő is föltekint, -

Boldogság vágya van könyűs szemében;

«Csak én maradtam díjtalan megint?

Csak én küzdéseimnek nincs-e ára?»

Ily bánatos panasz jön ajakára.

És rózsatrónjáról leszól a tündér:

«A kincs dalok jutalma nem lehet!

Érzés világod szebb jutalmakat kér, -

Öleld, miért égsz, szent szerelmedet!»

S kit a költő oly rég imádva kére

A barna lányka lett új-évi bére.