ŐZIKE.

Volt énnekem egykor egy őzikém,

Legelve találtam az éren;

Még most is örűlök a mint felém

Simúla szegényke szelíden.

Ő volt örömöm nekem egyedül,

Csak ő maga kedves előttem,

És síma nyakára szerelmemül

Egy kék szalagot kötöttem.

Mezőre legelni kivittem őt,

Itatni kivittem az érre,

S az ér is örült, ha ivá vizét,

A rét csalogatta füvére.

,Halld, ifjú, birtokos úr vagyok!’

S kincsével az úr kinálgat.

«Nem, kincses ur, arra nem áhitok:

Kincs nékem e kellemes állat.»

Drágán aranyozva, de gőggel is,

A czifra királyfi belépett:

,Halld, pénzt is adok, fiu, földet is!’

«Hagyd nékem az őzfit, a szépet.»

Utána kökényszemü lány jöve,

Vigadni, mulatni az érre,

,Mily kellemes állat ez őzike!’

S leszögzi szemét a mezőre.

«Vidd, angyal, oh vidd el az őzikét;

Nem kérve is a te sajátod!»

S a lány oda nyújtja piczin kezét:

,Örökre, örökre barátod!’