ÉLET ÉS ÁLOM.

Gyermekéve ős honából,

Kis világa szűk lakából

A fiú bolyongni mén;

S hagyva völgye hűs virányát,

Messze, messze szebb hazát lát

Ideálok látkörén:

,Ott, ah ott a messzeségből,

Int reményem kék ködéből,

Túl e szűk völgy oldalán;

Arra bolygok, arra térek!

Mig a szép hazába érek. -

Isten hozzád, földi lány!’

Szól az ifju, s útra mégyen, -

Bár utána énekében

A leány sír és eped:

«Álomért ne hagyd az éltet;

Csak valóság idvezíthet:

Puszta gőz a képzelet!»

S évre év jön és lemégyen, -

Ah de egyre kék ködében

Volt s maradt a légi vágy;

S kis világa szűk lakába,

Földi lánya hő karába

A bolyongott vissza vágy.

S ott a lány, de férj karában, -

Szőke kis fi van balában, -

S ajkán ily szó hallható:

«Álomért hagyád az éltet,

Megvetvén a földi keblet:

Isten hozzád, álmadó!»