Fels. I. Ferentz Magyar Király Koronáztatására

1792

O Kún! őltsd-ki a gyászt, törőld-le könnyeid!

Eléggé folytak már királyod sírhalmára,

Kit a gyilkos halál kebledből sírba vitt,

S életben nem hagyott a Nemzetek javára.

Arany-idő derűl, új századot kezdünk:

Ferentz fejére száll Leopoldnak koronája;

Kezében a kormány, már eggyesűl velünk,

Már kérkedik vele Corvinus palotája.

Ferentz fog önteni sebedre balzamot,

Ő von örök homályt törvényid sérelmére;

S le-törli könnyeid, s fel-hozza a napot,

Leopoldnak reggelét, a Kún borúlt egére. -

Im! a dagályos Frantz el-hányva fegyverét

Porral hintett fejjel jő Bétsbe, s tépett hajjal,

S könnyével öntözi meg-búsúlt kebelét.

S olaj-vesszőt nyujtván esdeklik gyáva jajjal -

Ha! mint fut szem-fedél nélkűl a Babona -

Le-tépted o Király! kép-mútató szeméről -

Oda, hol a Huron,vagy az OtahitaA Nap sugárait nem látja, tsak messzéről -

A Kún Kalliope el-fojtva jajjait

Itt hagyta, fájdalom! hogy el-fajúlt, országát:

S már mennyei hangonn énekli verseit,

Urának, újólag fel-óldva némaságát.

Phoebus Kún-szót veszen mosolygó ajkira,

S új Phoenix támadott már Gyöngyösi porából:

Dalol: s el-hat dala a főld határira;

S új Janusok kelnek Cesingnek sír-halmából.

O Kún! öröm-napod már súgárt ereget -

O Kún! áldást kiálts Leopold hideg hamvának!

Ferentzet ő adá - s imádd az Egeket,

Tsak életét nyújtsák továbbra, mint Attyának!