A Tavasz

1792

Nyájasbb artzúlattal arany szekerére fel-űlvén

Innepi fényt ereget Phoebus az ékes egen.

A fagyos Északnak zúgó fúvallati szűnnek

A bádjadt Zephyrek lengedezési között.

Harmatban feredett keblét a róza ki-fejti;

A vőlgy illatozó Májusi gyöngynek örűl.

A le-folyó kövitsen lassú patakotska tsörög-le,

S tsendes habjaival pázitos hantot öblít.

Fel-veszi télben el-hányt ékét a bánatos erdő,

Zöld árnyéka kies szenderedésre vezet.

Itt epedő hangonn a sérűlt fülmile gyász-dalt

Zengedez: ott a bús gerlitze jajnak ered.

Ím kezeit Pómóna gyümőlts-fáinkra ki-nyújtá,

A feselő bimbó ritka gyümőltsre mutat,

Hajnal hasad: gyapjas nyájával el-hagyja tanyáját

A daloló Pásztor, s friss legelőre siet.