PIPADAL

Kürtét vadász zendíti meg,

Fellázad minden út;

Reng bérc és völgy és rengeteg,

Az őz riadva fut.

Én védtelent nem üldöznék;

Szelíd vagyok, s ha számban ég

Kék füsttel a pipa,

Tőlem, kis őz, pihensz mindég

Ernyőd sátoriba.

Mért lángol a busúlt vitéz?

Harcot nem szeretek.

Ott vér miatt pirúl a kéz,

Dúlván mint fergeteg.

Düh gyúljon ádáz lelkeken;

De nékem égjen csöndesen

Kék füsttel a pipa;

Mást hordhat véres telkeken

Tajtékzó paripa.

Viraszt a bölcs, gondol sokat,

S itt, s ott, s mindenfelé,

Eget, földet míg hányogat,

Csak a hibát lelé.

Jámbor, miért epedsz mindég?

Jőj, gyújts reá; ha vígan ég

Kék füsttel a pipa,

Derűl előtted föld és ég,

S nem lesz sehol hiba.

S te kit gyötör vad szerelem,

Szenvedsz igád alatt,

S gyötrelmeden kél gyötrelem,

Forrván baloldalad,

Vidúlj! örök bú nem tenyész;

Im így tanít s enyhítni kész

Kék füsttel a pipa.

Kín s kény, miként füst kél s enyész,

Más lép nyomaiba.

Sovárg, eped, szaguld, csapong

Az ember untalan,

Bár kedv és szándék, tett és gond

Lesűlyed nyomtalan.

Sok jót, dicsőt föld gyomra zár;

Leomla sok királyi vár,

S kék füsttel a pipa

Bolyongó vándor ajkán már

Ott ég romaiba.

Pest, 1826. nov.