ESTI DAL

Kertemre szelíden

Az estve leszáll;

Lágy szél nyög epedve

Virágainál.

S míg szél nyög epedve

Virágainál,

Harmatja szememnek

Azokra leszáll.

Nem látod-e, lyányka,

Hűs árnyaimat?

Jer, s tépd kebeledbe

Virágaimat!

S harmatja szememnek

Ha rólok lehúll,

Lassan leperegve

Szivedre vonúl.

Búsan csörög a hab,

A fülmile zeng,

Fenn a szerelemnek

Szép csillaga leng.

Mit nézsz mosolyogva

Sugárid alól?

Ah, lelkem öleld ki

Borúlatiból!

Titkom kebelemben

Oly csendes, oly hív!

Mért habzik alatta,

Mit vérzik e szív?

Árnyékba körűle

Hűs nyúgalom űl,

Lángérzete mégis

Messzére hevűl!

Lángod tele mellem

Alatt viselem;

Légy idvez örökre

Arany szerelem!

Boldog ki merenghet

Hullámid felett,

S révpartod ölébe

Visz hű kebelet!

Cseke, 1824. márc.