VIGASZTALÁS

Nyögsz, ah, ha nemzetek felett

A sors bút hozva száll,

S küzdő reményök cél helyett

Újabb veszélyt talál;

S ha a szabadságért folyt vér

Átok leend, s a pályabér

Vagy járom vagy halál!

Mi haszna bú? mi haszna gond?

Törvényt ki szab s határt?

Szerencse köt, szerencse bont,

S vakon használ vagy árt.

Ki éjt s napot fáradva tölt,

Ki nyugszik és kart karba ölt,

Együtt lát hasznot s kárt.

Hát mért törődöl a világ

Sorsán, maroknyi por?

Szárad s kihajt a szőlőág,

Lesz ősszel újra bor.

S kedved ha most mámorba fúl,

Alvás után feljózanúl,

S kerűl megint a sor.

Kis csolnak, ah, csak életünk,

A sors az Óceán;

Most szép partokra köthetünk,

Majd hullám mérge hány.

De kedvezőn lengő szelet,

S dörgő vészt a csolnak felett

Tűr a bölcs egyformán!

Cseke, 1824. márc.