KI BÚBAN ŰL...

Ki búban űl, víg leszen ő,

Ha borhoz ajka ért.

Légy idvez, ó szőlővessző,

Gondűző nedvedért.

Fejére lombodról veszen

Költőd ím koszorút,

Ernyőd alatt legszebb leszen

Olymp felé az út!

Csepped tüzétől éneket

Mi gyakran zengtem én?

Hány szép leánynak könnyeket

Csillogtaték szemén?

Hány lángsohajtás gyúlada

Dalom lágy hangjain,

Míg istenálmot szúnyada

Hős a hölgy karjain?

Hányszor ragadtam trombitát

Habzó pohár után,

S zengék fegyvert, zengék csatát,

S örök hírt nyomdokán!

S átlángolád a bajnokot

Égő honszerelem,

S keblén hajnalként víradott

Halál vagy győzelem.

Kél a nap és tikkasztva jő,

Költőd hevében űl,

Árnyékot, ó szőlővessző,

Szőj ablakom körűl,

Födezd, borítván zöld lepelt,

A múzsa titkait,

Zengő lantom, s e tölt kebelt,

S édes lyány csókjait.

Korom ha múlik, és emel

Magához angyalom,

Zöld sátorodban zengem el

Hattyúi végdalom,

S te gyönge szél fuvallatán

Hullasd rám leveled,

Húnyó barátod homlokán

Vonván szemfödelet.

Cseke, 1823