A LYÁNY DALA

Jön búsan az éjjel, orcája borong,

Hűsen lebeg a nyúgoti szellet,

A fülmile csattog, a lyányka bolyong

Susogó bokrai mellett.

Ó merre leányka? homályos az ég,

Nézd, csak maga fénylik csillaga még

Tisztán a szerelemnek.

Fenn ha a szerelemnek csillaga még,

E lészen a lyányka vezére,

S bár légyen örökre homályos az ég,

Nem száll remegés kebelére.

A fülmile csattog, az estveli szél

Szárnyain lebeg és zúg a falevél,

S ébred tüze képzeletemnek.

Búsabb lesz az éjjel, orcája borong,

Hűsebb a nyúgoti szellet,

A fülmile csattog, a lyányka bolyong

Susogó bokrai mellett.

Ó lyányka! sötétbe borúlt a határ,

Nézz széllyel, az égen csillaga már

Elhúny a szerelemnek.

Hagyd légyen örökre sötét a határ,

Nem remeg a lyány kebelében,

S húny a szerelemnek csillaga bár,

Felserken az hajnal ölében.

A fülmile csattog, az estveli szél

Szárnyain lebeg és zúg a falevél,

S lángol tüze képzeletemnek.

Pécel, 1814. aug. 18.