RÁKÓCZI HAJH...

Rákóczi hajh, Bercsényi hajh!

Magyartok gyászban űl,

Még leng a szellem tőletek,

S már lelke sem hevűl.

Oltárunk áll s nem füstölög

Rákos szent mezején,

A szablya függ, s nem hord vitézt

Hátán a büszke mén.

O Várna, Várna fűveid

Lengessék hűs szelek,

Borítsa csendes nyúgalom,

Király, emlékedet.

Vérkönnyet önt az útazó,

Mohács, virányidon,

Érzése mély, érzése szent,

Mert rajtad sír, o hon!

De bújdosóknak sírja te

Pontus határain,

Nem leng egy sóhajtás feléd

Hűv ének szárnyain!

Titkon borong a géniusz

A néma hant fölett,

Hol lángoló szív s honszerelm

Váltottak életet.

Boszúját a hűvet, nemest

Keblében érleli,

Mely forr és olvad, s tiszta lesz,

És pontját fölleli.

S villámként csap, villámként sujt,

És tűzre lángra kél,

S a honfiú, s a honleány

Csak érez, nem lát s fél.

És halni mégyen, győzve jár

A vér szent mezején,

Vészek körítik homlokát,

Erő forr kebelén.

S rohan, mint ár, a győzelem

Kelettől nyúgotig,

A láncsa zúg, a lobogót

Magas szellők viszik,

S ledőlt országok hamvain

Egy szép hon támad fel,

Mely lelket tölt, mely szívet ráz

Neve zengésivel.

Pécel, 1817. ápr.