LYÁNY ÜLT...

Lyány ült a hold fényében,

Felé ment a legény,

Lyány függve kétségében,

Örömben úszva én,

Várt és körűltekintett,

Meglát, remegve íntett,

S elömlék kebelén.

“Lyány, ó leány ha csenddel

A másik éj is int,

Lopvást, lopvást jövend el

A boldog pár megint!”

Nem szólt, csak elpirúla,

Mosolygott s rám simúla,

S csókokkal öszvehint.

“Menj ó legény, röpdeznek

Hajnal fúvalmai,

S ott benn fölébredeznek

Anyám s leányai.

Jöttem, de szívszorúlva.”

S zengtek, de rám borúlva,

Búcsúszót ajkai.

Itt állok a szabadban,

A nap csendben jön fel,

Az árnyas boltozatban

Csalogány énekel;

S mélyében kebelemnek

Szelíd dalok teremnek,

S szívem dobog s tüzel.

Álmosd, 1815. jan. 1.