LAURÁHOZ

Közte sűrű kénynek, fájdalomnak,

Lyányka, lyányka nyugszom kebleden,

Gyakran Léthe lankadási nyomnak,

Gyakran védő karjain angyalomnak

Új örömfény terjed létemen.

Szenvedünk, s bár nyúgodalmat kérek,

Vérző búnkat mégis ölelem;

Hidd el azt, a bú s öröm testvérek,

S kényben úsz e jóltevő tündérek

Szép körében képzet s értelem.

Meg ne bánd, ha könnyeid hullának,

Néma könnyek, Eros karjain,

Meg ne bánd, mert szép napok valának,

Melyek Eros karja közt folyának,

Míg szendergél költőd dalain.

Égi lángot szívtam ajkaidról,

Égi lánggal szívtad csókomat,

Felderűlt a fátyol titkaidról,

Újabb álom szállt fel álmaidról,

S szebb remény a láthatár alatt.

Álom és Remény éltünk vezéri,

Tartnak fáklyát végcélunk felé,

Szívünk a valót távol kiséri,

S megcsalatván, néha bár eléri,

Csalfa bájalakkal váltja bé.

Dőljünk a jelenlét hív ölébe,

Légyen álom, légyen csalfa kép;

Tán ha vígan szállunk ellenébe,

Nem borúl szép arca gyászleplébe,

S mirtuszágat fürteidre széd.

Álmosd, 1814. ápr. 20.