ÉLET

Te sírhalomnak bús homálya,

Bár benned nyugtomat lelem,

Rád nézni mégis gyötrelem,

Kedvét e szív csak itt találja.

Sürű kény s fájdalom felett,

Mint csolnak a habok körében,

Hánykódom s nyugszom hív ölében

Védangyalomnak, mely vezet.

Vadon, mint kométák pályája,

Ne bánd, ha folynak napjaink,

Fellobban a remény fáklyája,

Midőn borítnak gondjaink;

S puszták, miként vár omladéki,

Ha lesznek majd Éden vidéki,

S szemeink a múltat keresik,

Könnyezni mégis jól esik.

Erőt a férfiú lelkébe,

Ne fogja szívét csüggedés,

S öröm ha jön s ha szenvedés,

Egyformán lépjen ellenébe.

Történet vagy sors egyeránt

Zúg itt örök tenger körűlünk,

És partot érünk vagy merűlünk,

Csak istenségnek karja ránt.

Egy szív s egy lélek szélveszekben,

És nyúgalomban a miénk,

Rény és erő lakjék ezekben,

S ha szállhat lankadás felénk?

Tündérképeknek ellenébe

Tőlünk nem megy sohajtozás,

Itt bennünk a vigasztalás,

Nincs élet a felhők körébe.

Álmosd, 1814. márc. 10.