ÁBRÁND

Halljad fényszekeredben,

Lúna, dalom!

Fellengve szálljak én,

De mint te szelíden

Tekintetem.

S mint Philoméla

Éneke lengjen

Az isteni himnusz

Fellegeimből

Szárnyain alá.

A Párka kinek

Vérző szívet adott

Égi kebelben,

Dúrva panaszra,

Sem pajkos örömre

Nem ömlik el az.

Mert egy anyának

Nőttek ölében

A bánat s öröm,

A sorsnak ölében.

Borongó képpel s remegő

Könnyel szemeikben

Ölelik egymást

A hervadatlanok.

Szállongva feléjök

Rózsalepelben

Arany Fantázia

Jősz, s kebeledben

Tűnnek el ők.

De te hű karodon,

Messze mosolygván,

Ismét felhozod őket,

Szent Emlékezet:

Mint fellegeken

Az éji szivárvány.

Ó sors, hála neked

E gyermeki szívért

Melyet adál.

Fannim kebelében

És ciprusok alján

Sírnom oly édes,

Oly édes mosolygnom.

Álmosd, 1813. szept. 14.