GÉNIUSZ SZÁLL...

Géniusz száll az énekes mellébe,

Mely szelíden ömlő dalra hív:

Elmerűlvén lantja zengzetébe

Szíveket ragadni égi mív!

Mint zefír lágy szárnya zúg fölettünk

Bükkje sátorából szép dala,

S Hesperídák kertjeként mellettünk

Rózsaberkek nyílnak általa.

Gyűl s borong az érzelem reája

Fellegként, mely nyári napra jő;

Felderűl a gondolat fáklyája,

S mint szivárvány, a dal áll elő,

S fénykörének messze csillogtában,

A merengve néző szem előtt,

Ég ragyogva színes pompájában,

Melyet égi súgarakból szőtt.

Boldog, akit isteneink szeretnek,

És teremtő szellem ajkán leng,

S karja közt a nyájas képzeletnek

Ideálok bájhonába reng!

Századokká nyúl ki pillantatja,

S felderűl a kétes messzeség,

Enyhe fényt kap a bú csillagzatja,

S Hesperusként rózsaszínben ég.

Istenűlő! földi szellemében

Gúnyol a gőg téged álnokúl.

Vesd meg őtet lelked szép hevében,

Álragyogvány fénye, mely kimúl.

S szállj királyi sasként égi pályán,

Szárnyaidnak nyíl szokatlan út,

S homlokodra túl a föld homályán,

Nyersz jutalmúl csillagkoszorút.

Álmosd, 1812. szept. és Cseke, 1824. febr.