A VÉGNYÚGALOM

Ohajtom én hüs sírhalomban

Aludni csendes éjemet,

Szendergve boldog nyúgalomban

Leélvén kínos éltemet.

Aludva sírom éjjelében

Lágy nyúgalom leng hamvamon,

Mint leng zefir könnyű röptében

Virító rózsabokrokon.

Majd Lotti szép tekintetével

Borongva áll sírom felett:

Mint Hesper bájoló képével

Ha felszáll halmaim megett.

Hall majd egy fülmilét csattogni

Az elborító lombokon,

És édesen fog andalogni

A lágyan ömlő hangokon,

S szelíd álomra szenderedve

Szent képzeteknek karjain,

Még egyszer ah, sohajt epedve

Költője kellő daljain.

Álmosd, 1810. jan. 24.