A SONETTO

Hespériának szent virányain

Hallám az ifjút ihletett lantjával,

S boldog leányka mellem szép titkával

Rengék derűlő kénynek álmain.

Mosolygva leste képem lángjain,

Mint olvad eggyé szívem lágy dalával,

Gyöngén szorított reszkető karjával,

S lelkét ölelte lelkem ajkain.

Nem bírta többé az égi lángokat

Az elhalandó földi sátorában,

És szétömöltem keble szép honában.

Lantján folyó tűz érte a húrokat,

S édes szelíd dal, mint csókjai valának,

Zengett szerelmünk boldog géniuszának.

Sződemeter, 1811. szept. végén