A FANTÁZIA

Boríts el édes álmaiddal,

Szép hölgy, arany Fantázia!

Rengetvén gyönge karjaiddal,

Mint Ámorát Idália.

Bükkjeimnek biztos éjjelében

Érzem balzsamlehelleted,

S a fülmiléknek énekében

Szól hozzám bájos zengzeted.

Kebledben andalogva bírom

Ismét lyánykám szerelmeit,

Kebledben andalogva sírom

Vesztésem néma könnyeit.

Váltó örömnek s fájdalomnak

Igy olvadván érzésiben,

A bánatok kevésbé nyomnak,

S a szűk öröm szentté leszen.

Tekintetem hat a jövőre,

S lehullnak a kék kárpitok,

Merengve néz a múlt időre,

S újabb lángokra lobbanok.

A szűk jelenlét szétröpíti

Kevés búját örömivel,

Ösvényimet virág teríti,

A balszerencsét szép lepel.

Így él a szilfné fellegében

Rengvén zefír hűs szárnyain,

Leszáll, s szent berkek éjjelében

Kedvesnek olvad karjain,

Így él a lepke rózsaszájjal

Csókolván Flóra kedvesét,

S szerelme ölében égi bájjal

Leéli boldog életét.

Sződemeter, 1811. aug. 10.